állás

Álláskeresés helyett - érdemes nekiállni taxizni?

A rendszerváltás után sokszor tanácsolták a munkaügyi központokban – állás híján- az érdeklődőknek: uram, ha van autója, kezdjen el taxizni. A tanácsot sokszor tett követte, így számos újonc személyfuvarozó kezdte meg munkáját a 90-es évek elején. Ma már talán nem mondanak ilyet, és bár látszólag a taxizás könnyen elkezdhető mesterségnek tűnik, a belépési korlátok mára igencsak magasak lettek.

Külföldre szólítja a munka? Ráfázhat!

Bár a válság miatt nincs éppen szezonja, mégis előfordulhat, hogy egyik nap azon kapjuk magunkat, hogy külföldre kell menni egy konferenciára, előadásra, vagy éppen csak egy értekezletre munkáltatónk képviseletében. Nem árt azonban átgondolni, milyen helyzeteket kell elkerülni annak érdekében, hogy itthon utána ne a felmondólevél várjon bennünket.

Válasszon a cafeteriából - amíg nem adóztatják!

Noha a válság miatt vélhetően idén sokaknak ismeretlen fogalom lesz a bónusz, illetve a bőséges béren kívüli juttatási rendszerből való választási lehetőség, sok nagyvállalatnál még mindig számos ilyen lehetőséggel kényeztetik az ott dolgozókat, ami mindkét félnek optimális: kevesebb (vagy semmi) adót nem kell fizetni egyes elemek után, illetve könnyebben lehet ilyen jellegű juttatásokat igényelni. Választani azonban nem mindig könnyű.

Az Ön állása is veszélyben van?

Együtt jár a gazdasági válsággal a munkalehetőségek számának csökkenése, ezért a vállalatokon belül egyre erősebb harc indulhat el, mindenki próbálja védeni a pozícióját, hogy egy esetleges leépítés során lehetőleg ne ő jusson a döntéshozók eszébe. Milyen trükköket érdemes bevetni a munkahely megőrzéséhez, ki érezheti magát veszélyben?

Óvatosan szabad csak politizálni a cégnél!

Mivel ma már a politikával kapcsolatos viták sokszor hosszabb sértődésekhez, szélsőséges esetben tettlegességhez is vezetnek, nagyon meg kell gondolni, hogyan kezeljük azokat a helyzeteket, amikor kollégáink közül valaki nyíltan politikáról kezd el beszélgetni vagy vitatkozni, mivel a vita elfajulásától függően akár később is kellemetlen következményekkel számolhatunk.

Mennyit ér a munkahelyi barátság?

Napi 8-12 órában összezárva egy helyen – szinte természetes, hogy nagyon sok embernek a munkahelye adja baráti kapcsolatai kisebb-nagyobb részét. Mindez jó hatással lehet a teljesítményre, könnyebb egymás között megbeszélni a problémákat. Szélsőséges esetben még az estéket és a hétvégéket is együtt tölti a csapat, probléma csak akkor van, ha valaki elmegy a cégtől.

Fizetésemelés a válságban?

Nem kedvez a gazdasági környezet azoknak, akik mostanában szeretnének fizetésemelést elérni munkahelyükön, de mivel az árak és a megélhetés költségei – pláne a bevállalt törlesztő részletek – emelkednek, egyeseknek mégis szükségük lehet rá. Hogyan érdemes nekikezdeni?

Állást menthet a jól kezelt levelezés

Ma már az e-mail illetve a vállalati levelezőrendszerek alapvető fontosságúak a vállalati kommunikációban, szinte minden ügy és kommunikáció ennek segítségével zajlik, sőt, sokszor még az is előfordul, hogy egy szobában ülők kommunikálnak ezzel az eszközzel. Az e-mailezésnek azonban vannak íratlan szabályai, amit nem árt betartani, különben…

Van érteleme a szombati munkanapnak?

Évek óta rendszeres, hogy egyes ünnepeknél „ajándékba” adott szabadnapokat valamelyik szombaton kell ledolgozni. A tapasztalatok szerint azonban különösen az irodai-üzleti szektorban szombaton még a fű sem nő, aki teheti nem megy be, vagy éppen a lehető legkisebb energia befektetéssel igyekszik megúszni a munkás hétvégét. Hogyan lehet túlélni a szombati munkanapot?

Bukhatunk, ha utál a titkárnő!

Könnyen nehézségek támadhatnak egy új állás betöltése után, ha nem mérjük fel időben, kik a kulcsemberek az adott cégnél, és nem sikerül jó kapcsolatot kialakítanunk velük, hiszen a hivatalos szolgálati út betartása sokszor lelassíthatja az ügymenetet, ráadásul ha a kulcsemberek nem kedvelnek minket, sok borsot törhetnek az orrunk alá. Tévedés azonban azt hinni, hogy csak a vezető beosztásúak tartoznak ebbe a csoportba.

Tartalom átvétel