Állásinterjú? Már a bejáratnál elronthatja!

A sikeres állásinterjúhoz nem feltétlenül csak és kizárólag a cég tárgyalójában nyújtott teljesítmény szükséges, számos olyan apró banánhéjon el lehet csúszni már az interjú előtt, melyekre izgalmában esetleg nem is gondolna a jelentkező. Gondolt arra, hogy akár már az utcasaroktól kezdve figyelhetik?

 

Az állásinterjú napján óhatatlanul mindenkiben van egyfajta feszültség vagy drukk, hiszen egy-egy rossz mondat vagy gesztus akár alapjaiban befolyásolhatja későbbi életünket. Előző cikkünkben már áttekintettük, mi a teendő az interjút megelőző napon, az Állásmustra most azokat a tippeket gyűjtötte össze – megtörtént esetek felhasználásával - , melyek segítségével elkerülhetjük, hogy egy teljesen szubjektív dolog miatt essünk el a pályázott pozíciótól.

 

1. Induljunk el időben!

 

A legrosszabb az, ha elkésünk az interjúról. Egyes HR tanácsadók szerint az interjúról késés olyan, mintha meg sem jelentünk volna, bár az egyre nagyobb forgalom miatt ma már jobban tolerálják a – megfelelő módon jelzett – késést az interjúztatók. Érdemes egy jó félórás tartalékot hagyni a megérkezésre, illetve előzőleg áttekinti, hogy dugó esetén merre tudunk kerülni, hol lehet parkolni – ezek mind-mind értékes perceket jelenthetnek. A késés miatti rohanás, idegeskedés hatására nem valószínű, hogy a legjobb formánkat tudjuk hozni majd az interjún, ahova éppen csak beestünk. 10-15 perccel több késés esetén felajánlhatjuk, hogy adjon az interjúztató másik időpontot, hiszen lehet, hogy az adott vezető be van táblázva, így ránk már csak pár perce maradna, ami nem biztos, hogy a legjobb végeredményt rejti magában.

 

2. Megérkezés a vállalathoz

 

Amint beléptünk az ajtón, onnantól kezdve viselkednünk kell, könnyen lehet, hogy később a portás, vagy a recepciós később mintegy érdekességként tájékoztatja jövendő vezetőnket arról, mit is csináltunk az interjú előtti percekben. Egy neves távközlési szolgáltatónál például egy jelölt azért esett el az állástól, mert míg a bejáratnál várakozott a HR-esre, közben igen alacsony színvonalú (káromkodásokkal tűzdelt) magántelefonokat bonyolított, melyekről a biztonsági őr természetesen nem felejtett el alkalmas pillanatban beszámolni. De ha nem is a főnök figyel, előfordulhat, hogy a kollégák kíváncsiak, egy belvárosi cégnél az ablakból figyelték a jelöltek érkezését.

 

A fentieket figyelembe véve tehát nincs mit tenni, udvariasan mutatkozzunk be, és már a biztonsági őrökkel is legyünk kedvesek és lehengerlőek – sosem tudhatjuk ki-kivel milyen viszonyban van a vállalaton belül. Ha autóval érkezünk, a cég közelében ajánlott elkerülni az agresszív manővereket, nehogy éppen az elé vágjunk be villogva és dudálva, akinek 10 perccel később éppen empatikus képességeinkről kellene, hogy előadást tartsunk.

 

3. Várakozás

 

Az interjú előtti legidegesítőbb dolog a várakozás. Cégtől függően ez lehet a bejáratnál, vagy felvihetnek egy tárgyalóba, ahol egy időre magunkra maradunk. Az első esetben ekkor már semmiképpen se szaladjunk ki rágyújtani egy cigarettára, ha végképp semmivel nem tudjuk lefoglalni magunkat, olvassunk bele a cégről kitett promo-anyagokba (ha vannak – ez később jó téma lehet az interjún), vagy tegyünk úgy, mintha telefonunkban a naptárunkat rendezgetnénk. A mai sokszor végletes politikai megosztottságban az sem biztos hogy jó ötlet, ha előveszünk egy napilapot, amit magunkkal hoztunk – ha mégis erre gondoltunk, az inkább gazdasági újság legyen.

 

A tárgyalóban egyedüllét esetére elfoglalhatjuk magunkat a falakon valószínűleg jelen lévő elismerések, oklevelek, vagy éppen küldetések tanulmányozásával – viszont ne üljünk le, állva várjuk az interjúztatókat.

 

4. Folyó ügyek

 

Nézzünk ki még korábban egy olyan külső helyszínt ahol ezt nyugodtan elvégezhetjük, bent a cégnél, már nem biztos, hogy erre lesz lehetőség, vagy csak kellemetlen helyzet árán. Szintén egy belvárosi vállalkozásnál fordult elő az a nagyon kellemetlen helyzet, hogy a jelölt a toalett felől érdeklődött, amiből viszont csak egy darab volt, és azt éppen a tulajdonos használta. Gondolván erre a lehetőségre, célszerű, ha interjú előtt közvetlenül nem fogyasztunk csípőset, tejeset, valamint olyan italokat, mely után hamar fel kell keresni a közös helyiséget (ilyen lehet például a kávé vagy az energiaital is).

Amennyiben bent az irodaházban várakozni kell, érdeklődhetünk a közös helyiség felől attól, aki felkísér minket, de előtte mérjük fel, hogy vajon található-e egyáltalán ebből alkalmas – ez főleg a lakásirodáknál jelenthet problémát. Mindenesetre ekkor még egy utolsót igazíthatunk öltözékünkön is akár.

 

5. Megjelenés

 

Mielőtt belépünk, ellenőrizzük le, minden úgy áll-e rajtunk, ahogy gondoltuk. A félrecsúszott nyakkendő, a sáros cipő az irodaházon kívül még korrigálható, bent már nem biztos, és biztosak lehetünk benne,hogy valaki észre fogja venni. Kerüljük, hogy túl nagy táskával, ne adj isten tömött bevásárlószatyrokkal érkezzünk, nagyon rossz hatást kelt – egy zárható bőrmappa a maximum, ami nálunk lehet, hölgyek esetén természetesen kézitáska. Figyelem, az autóstáska, a diplomatatáska ma már egyáltalán nem divatos!

 

Gondoljuk át még egyszer a hirdetésben olvasottakat – ha nem dohányzó munkatársat keresnek, lehetőleg ne legyünk cigarettaszagúak, arra a kis időre bírjuk ki, ha megnyertük a pozíciót, akkor már úgyis teljesen mindegy. Semmiképpen ne érződjön rajtunk alkoholszag, egy ingatlanos cégnél az egyébként jónak tűnő manager-jelöltet erős borszaga miatt voltak kénytelenek elutasítani. A cikk folytatása